2026-02-15

MEGÉRKEZTEK AZ ÚJ RÁDIÓK IS!

Mint azt a korábbi hírből tudhatják, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából egyesületünk közel 1,5 millió forint támogatásban részesült. A támogatásból megvásároltunk két darab telepített rádiót, így az ügyelet és a szolgálati autó közötti folyamatos kapcsolattartás biztosított. Ezen felül vásároltunk 6 db kézi rádiót is mely rendezvények és események biztosításánál jól fognak jönni.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány CNP-KP-a-2025/1-000213-VAL-MOD/001 pályázati támogatását az esemény létrejöttében!

2025-12-23

ÚJ EGYENRUHÁK A KARÁCSONYFA ALATT!

Mint azt a korábbi hírből tudhatják, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából egyesületünk közel 1,5 millió forint támogatásban részesült. Nagy örömünkre elkészültek az új egyenruhánk, mely téli kabátból, átmeneti kabátból, környakas polóból, jól láthatósági mellényből, téli, LED lámpás sapkából áll. Bízunk benne, hogy a fa alá kerülő új egyenruhák nagy örömet fognak okozni tagjainknak.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány CNP-KP-a-2025/1-000213-VAL-MOD/001 pályázati támogatását az esemény létrejöttében!

2025-10-03

ISMÉT PÁLYÁZATOT NYERT AZ EGYESÜLETÜNK!

A Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából egyesületünk közel 1,5 millió forint támogatásban részesült melynek keretében elhasználódott, több mint egy évtizedes egyenruházatát fel tudjuk újítani, illetve lehetőségünk nyílik új kézi- és telepített rádiók beszerzésére a szolgálat ellátás közbeni kommunikáció biztosítására.

Ez a támogatás több évre normalizálja működésünket, így Üröm lakossága az egyesülettől megszokott színvonalat élvezheti.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány CNP-KP-a-2025/1-000213-VAL-MOD/001 pályázati támogatását az esemény létrejöttében!

2025-09-30

KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI NAP AZ ISKOLÁBAN!
A mai napon az iskolában 7-8 osztályos tanulóknak Közlekedésbiztonsági Napot tartottunk, fókuszban a kerékpáros és E-rolleres közlekedés.
A programot a Hegyvidék Polgárőr Egyesület és Arnold-Budai Réka képviselő asszony szervezte, az oktatást a Közlekedési Oktató- és Élményközpont munkatársai tartották.
A program támogatói:
– Happy Bounce Bt.
– Arnold Tészta
– Botond Storcz
és még sokan mások.

Reméljük a srácok élményekkel és kibővült tudással tértek haza.

2025-09-13

BEMUTATKOZIK ÜRÖM ÚJ POLGÁRŐR AUTÓJA!
Egyesületünk a Városi Civil Alap keretében 5.000.000 forint támogatást nyert el szolgálati autó beszerzésére.
Hosszas keresgélést követően találtunk rá erre a kiváló állapotú autóra, mely minden szempontból alkalmas volt a munkára. Ez a relatív keveset futott, erős, szinte hibátlan állapotú Suzuki Vitara lényegesen gazdaságosabban üzemeltető és így jelentős megtakarítással jár.

A beruházás a Miniszterelnökség Városi Civil Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából valósult meg.

2025-05-08

Kedves Lakótársaink!

Kérjük segítsék munkánkat kérdőívünk kitöltésével, mely mindössze egy percet vesz igénybe.

Köszönjük!

2024-05-16

ZACHER GÁBOR DROGPREVENCIÓS ELŐADÁSA SZÜLŐKNEK ÜRÖMÖN!

A mai gyerekek jobban ki vannak téve a drogok veszélyeinek, mint a történelem során valaha. Sok esetben azonban a szülők nem is tudják, hogy mik azok a veszélyes szerek, amikhez a fiatalok hozzájuthatnak, ennek milyen jogszabályi, illetve egészségügyi következménye lehet. Mit tehetnek a gondviselők, hogy megelőzzék, vagy amikor felismerik a bajt.

A fenti és hasonló kérdésekre ad választ a Hegyvidék Polgárőr Egyesület által, a Tiszta Formák Alapítvány támogatásával az „I. Ürömi Drogprevenciós Est” című programja keretében szervezett drogprevenciós rendezvény, amelyre ezúton meghívjuk a tisztelt szülőket.

A program időpontja:

               2024. június 4. 19:00

A program helye, címe:

Öreg Sváb Vendéglő (rendezvényterem)

2096 Üröm, Budakalászi út 7.

Előadó:

Dr. Zacher Gábor toxikológus, egyetemi docens

Vendégek:

Berkes Péter c. r. őrnagy – a Pilisvörösvári Rendőrőrs parancsnoka

Dr. Bilisics Péter – a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke

Balogh Ferenc – r. tzls. ürömi körzeti megbízott

Matisz Péter – r. tzls. ürömi körzeti megbízott

A program menete:
– Sajti Miklós a Hegyvidék Polgárőr Egyesület elnöke megnyitja a rendezvényt
– Dr. Zacher Gábor előadása
– Kérdések és Válaszok

A program látogatása ingyenes!

Megtisztelő részvételére feltétlenül számítunk!

2024.05.13.

A Tiszta Formák Alapítvány jóvoltából hamarosan megrendezésre kerül egy drogprevenciós előadás, fantasztikus vendég előadóval ahová a szülőket várjuk szeretettel.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szer-használat jeleit minél korábban észleljük, ebben kíván az előadás segítséget nyújtani.

A rendezvény az Ürömi József Nádor Általános Iskolában kerül megrendezésre, a részvétel díjtalan.

Hamarosan jelentkezünk további részletekkel.

2023.09.12.

Fantasztikus volt a szombati rendezvény, köszönjük minden látogatónak, hogy velünk töltötte ezt a napot.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány VCA-KP-1-2022/4-001771 pályázati támogatását az esemény létrejöttében!

2023.08.24.

Tisztelet Lakótársaink!

Sikerült fantasztikusan gazdag családi programot összeállítanunk a III. Ürömi Polgárőr Napra melyet 2023. szeptember 9-én – szombaton rendezünk.

Emlékeztetőül:

  • A rendezvény ingyenes
  • Ünnepélyes megnyitó 10:00-kor kezdődik Laboda Gábor köszöntőjével
  • A habparty időjárás függő program elem
  • A rendezvény 17:00 zárul

Közreműködők:

  • Üröm Község Önkormányzata
  • Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség
  • Budaörsi Rendőrkapitányság
  • KLSZ Pajzs Polgárőr Egyesület
  • Pilisszentiváni ÖTE
  • Happy Bounce Bt.
  • Zengő Termelői Piac
  • Öreg Sváb Étterem

2023.08.07.

III. Ürömi Polgárőr Nap

2023.09.09. – szombat

10:00 – 17:00

Az Önkormányzat előtti téren.

Részletek hamarosan!

2022.09.12.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány NEAO-KP-1-2022/4-000470 pályázati támogatását az esemény létrejöttében!

2022.09.02.

Idén 2022. szeptember 10.-én szombaton a Budakalászi út – Békahát utca sarkán található területen várjuk szeretettel vendégeinket a II. Ürömi Polgárőr Napon, változatos programokkal.

A tervezett* programok:

  • 13:00 Megnyitó
  • 14:00 Rendőrkutyás bemutató
  • 15:00 Alma Együttes koncert
  • 16:30 Lovas Polgárőr bemutató
  • 17:30 Motoros Polgárőr bemutató
  • 20:00 Sunshine State disco
  • 23:00 Zárás
  • Egész nap ugrálóvár, arcfestés, polgárőr eszközök bemutatása, étel-ital

*A programok kezdési időpontja változhat, a változásokért kérjük kövesse Facebook oldalunkat.

A rendezvény ingyenes, részvételükre feltétlenül számítunk!

A 2022. évi Ürömi Polgárőr Nap a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapítvány NEAO-KP-1-2022/4-000470 pályázati támogatásával jöhetett létre!